2014. december 15., hétfő

Családiház felmérés - gyorsjelentés | Lesz kinek, lesz miből, lesz kivel

Hétvégén lezárult a Készház Fórum által szervezett 2014. évi első, országos "CSALÁDIHÁZ Felmérés", amelyből három gyors következtetést máris levonható: lesz kinek építeni, lesz miből építeni és várhatóan lesznek olyan kivitelezők is piacon, akik a válságos években talpon tudtak maradni, megedződtek, sőt ismerünk olyanokat is, akik beruháztak termelőeszközökbe, marketingbe és így jelentős versenyelőnnyel néznek a 2015-ös év elé.

(x) Hirdetés

A felmérés során 2014. szeptember-december között kb. 7000-8000 olyan személy lett emailben névre szólóan megkeresve, akik az elmúlt években családiház építés iránt érdeklődtek. Ebből közel 1000 fő nézte meg közelebbről, hogy miről is van szó, majd valamivel több, mint 20%-uk (227 fő) vette a fáradságot és kitöltötte a 2-3 perces kérdőívet. A felmérés tehát nem minősült első alkalommal reprezentatívnak, azonban néhány érdekes következtetést már leszűrhetünk belőle.

Az alábbi három diagram egy gyors kivonata a teljes felmérésnek, amelyet hamarosan feldolgozunk és közkinccsé teszünk. A képek kattintásra nagyíthatók.

Készház Fórum - CSALÁDIHÁZ Felmérés 2014. - lesz kinek

Készház Fórum - CSALÁDIHÁZ Felmérés 2014. - lesz kinek 2

Lesz kinek építeni


Bíztató jel, hogy a válaszadók többségének (70%) szándékában áll építtetni, vagy felújítani otthonát (első ábra), és ők még nem tudhatták a nem rég bejelentett és 2015. közepétől életbe lépő kedvező "szocpol" változásokat. Ez a hír várhatóan tovább növeli jövőre a fenti számokat. A második ábra szerint jövőre még viszonylag kevesebben (25%) tervezik a megvalósítást, azonban 2016-ban már némileg többen (34%).
Ezt támasztja alá Vidor Győzőnek,  a Magyar Építőanyaggyártók Szövetségének (MÉASZ) elnökének napokban tett nyilatkozata, miszerint "az építési engedélyek számának növekedése, illetve a válság miatt leállított lakásprojektek körüli mozgás, a befejezés iránti érdeklődés ad némi alapot az optimizmusra....Az idei év... az előzőekhez képest jónak számított, s a magánerős felújítások is bővültek..." A Napi.hu oldalon közzétett cikk ugyan nem sugall eufórikus jövőképet 2015-re, az utána következő évekre viszont már optimistábban tekint.
Bíztató jel az is, hogy a közismert "szegénységi mutatók"  és a devizahitelek drámai következményei ellenére van egy réteg, amelyik képes volt a fenti céljaira pénzt megtakarítani. Ebből a mintavételből nyílván messzemenő következtetések nem vonhatók le, de azt kijelenthetjük, hogy a megtizedelt vállalkozói, kivitelezői kör nem csak megrendelésekre számíthat 2015-től, hanem fizető ügyfelekre is.

Készház Fórum - CSALÁDIHÁZ Felmérés 2014. - lesz miből

Lesz miből építtetni

  
A fenti diagram önmagáért beszél, kommentárt nem is igényel. A válaszadásnál lehetett több választ megadni. Sokat mondó az is, hogy milyen kis arányban kívánnak az emberek hitelt felvenni. 

Ha kíváncsi a teljes beszámolóra, akkor iratkozzon fel itt jobb oldalt a hírlevelünkre és keressen meg minket a Facebook-on is, Google+-on is, hogy első kézből kaphassa meg az információkat!


A felmérés fő támogatója:
Épül Kft. | Habbeton házak
Épül Kft. | Habbeton házak

Ha hasznosnak találta a fentieket, akkor ossza meg a Facebook-on és a Google+-on, nyomja meg itt alul a "tetszik" gombot, illetve hozzáfűzheti saját megjegyzését is!

2014. december 13., szombat

Családiház felmérés 2014. | Sorsolás

Az online sorsolás 2014.12.13-án, 17:30-kor kezdődik.

Az alábbi linkre kattintva lehet belépni a videókonferencia terembe:

https://www.videocontrolpanel.net/meetings/join.aspx?token=110223056174087157219015088081040121035252047160175013099041025056062074168194186183154040106014

Ha kattintásra nem nyílik meg az oldal, akkor másolja ki és illessze be a böngészője címsorába, majd nyomjon egy entert!

Ha megnyílt az oldal, utána írja be a nevét és kattintson a "JOIN" gomra és már benn is van a videójonferencia teremben.

Szeretettel várjuk!



*******

A nyereménysorsolás eredménye:


Nyertes:

Pataki Edina



Tartalék nyertes: 

Kiss Ferenc



Gratulálunk!

A nyeremény:
infra sugárzó 50.000 Ft értékben.
Épül Kft. | Habbeton házak - nyereménysorsolás
vagy


A felmérés fő támogatója:
Épül Kft. | Habbeton házak
Épül Kft. | Habbeton házak

2014. december 10., szerda

Használt lakáshoz is járni fog a szocpol

A Portfólió.hu információi szerint "2015. július 1-jén életbe lép az új szocpol, amelynek keretében immár használt lakás vásárlásához, bővítéshez és egy gyermekkel rendelkező családok számára is elérhető lesz vissza nem térítendő, 500 ezertől 3 millió 250 ezer forintig terjedő egyszeri otthonteremtési támogatás - jelentett be mai sajtótájékoztatóján Novák Katalin államtitkár. Évi 12 ezer igénylő családdal és 9-10 milliárd forintnyi igénnyel számolnak. Az év végén lejáró, meglévő lakáshitel-kamattámogatási rendszer sorsáról nem esett szó.



Kovács Zoltán kormányszóvivő többek között az alábbiakról beszélt: 
  • A kormány már 2010 óta kiemelt témaként, döntéseit alapvetően befolyásoló tényezőként tekint a családokra, a gyermekvállalást az Alaptörvény is támogatja.
  • Olyan intézkedések (pl. adózás, bankok elszámoltatása, családi kedvezmények rendszere) szükségesek, amelyek megerősítik a családokat, segítik a gyermekvállalást. Ezúttal a lakhatás elősegítése van terítéken.
  • 2012-ben részben már visszaállította a program az otthonteremtési támogatási rendszert, amit most továbbgondoltak."

Azt gondoljuk, hogy ez a bejelentés újabb lendületet adhat az éppen éledező ingatlan piacnak, hiszen kevesen tehették meg, hogy új lakásba költözzenek. Mivel köztudott, hogy egy-egy ingatlan ügyletnél láncolatok is kialakultak, azaz ki kell várni, amíg végre valaki megtudta mozgatni a pénzét, ez az intézkedés felgyorsíthatja, lerövidítheti a folyamatot. Ha pedig az ingatlan piacon élénkebb a mozgás, akkor az rövidesen a családiházak építésénél is érezhető lesz.

Azok a fiatal párok, akik jövőre terveznek házépítésbe fogni, nekik izgalmasan telhetnek az év végi ünnepek, ui. nem lehet elég korán elkezdeni a tervezést. Most még éppen elegendő idő van építészt keresni, megtervezni a házat és engedélyeztetni a terveket, hogy aztán 2015. nyarán, őszén elkezdődhessen a kivitelezés.