2008. december 20., szombat

Karácsonyi üdvözlet


A budaörsi általános iskolák között 2008. decemberében megrendezett Betlehemépítő Verseny első helyezettjének képével kívánok minden kedves olvasónknak


Békés, Boldog Karácsonyt

és Eredményes Új Esztendőt!


Üdvözlettel:

Hugauf Árpád
szerkesztő

2008. december 14., vasárnap

Építsek, vagy ne? Dilemmák egy témára

Aki kicsit is figyelemmel követi a honi házépítések alakulását, tapasztalhatta, hogy elég ellentmondásos a helyzet. Ha Ön most szeretné eldönteni, építsen vagy ne, el kell ismerni: nincs könnyű dolga.

Következő kérdése lehet, ha építés mellett dönt, és nincs elég pénze, hogy miből fogja tudni finanszírozni a hiányzó összeget. Ha még el is kell adnia egy ingatlant mindehhez, törheti a fejét, hogy mennyi idő alatt, mekkora összegért és egyáltalán kinek fogja tudni eladni ebben a válságos időben. Ha mindezeket meg is oldja, rögtön felvetődik, hogy a rohamosan emelkedő energiaárak ismeretében milyen technológiával építtessen, hiszen köztudott, hogy az építőanyagok árában ez a tényező gyorsan megjelenik. Végül ott a kérdés, hogy mibe fog kerülni a fenntartása az annyira vágyott új otthonnak. Ezek a kérdések most különös súllyal nehezednek Önre, és az alábbiakban igyekszünk dilemmájára választ keresni a közelmúlt aktuális eseményeinek, híreinek a tükrében.

"A válság legnagyobb vesztese az építőipar", hallhattuk Tolnay Tibortól, az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) elnökétől az InfóRádióban. Ezzel a ténnyel jó ha Ön is tisztában van, és ez alól a készházépítési szektor se vonhatja ki magát, bár rögtön azt is el kell mondani, hogy különleges helyzetben vagyunk. A készházak legelterjedtebb alapanyaga a fa, és bár a fa ára is emelkedik, hiszen egyre nő iránta a kereslet, jó tudni, hogy megújulásra, újratermelődésre képes és előállításához a hagyományos falazóanyagokkal szemben lényegesen kevesebb energia szükséges. Ha dilemmánk végére ugrunk, és a készházak fenntartását vizsgáljuk, itt is kézzel fogható bizonyítékát látjuk érveink súlyának.
Így már könnyen érthető miért kellett a várakozáson felüli érdeklődés miatt új helyszínt keresni a IV. Készház Konferenciának.


Ígéret hangzott el, hogy a konferencia előadásainak anyaga hamarosan letölthető lesz, így aki nem jutott be, az sem marad le teljesen az információkról. Elsőként "Az energiatanúsítvány alkalmazásának módja új épületek esetén" c. előadás anyaga már letölthető Bíró Marianna (NFGM Építésügyi Főosztály, vezető főtanácsos) jóvoltából.

Friss hír:
Fináczy Gábortól, a Készházcentrum "Kék Lagúna" Magyarország Kft. egyik tulajdonosától és ügyvezetőjétől telefonon értesültünk a napokban, hogy az előzetes bejelentés szerint minden aláírás felkerült az első hazai készházas mintapark bérleti szerződésére, és tavasszal elindulhat a projekt megvalósítása Budaörs és Biatorbágy határában, az M1-es, M0-ás és az 1-es számú utak találkozásánál. Így minden akadály elhárult, hogy hosszú előkészítés után hamarosan megnyissa kapuit a készházpark, amely a Nyugat-Európában jól bevált modell szerint, koncentrált helyen, teljeskörű szolgáltatásokkal, komplett, felépített mintaházakkal és az egyes kivitelezők helyi képviselőivel várja majd a látogatókat. A készházpark anyacége, a Bécs melletti Blaue Lagune, itt megtekinthető.

Ha figyelembe vesszük a fenti tényeket és a vásárban is tapasztalt óriási érdeklődést, talán nem tévedünk túl nagyot, hogy jó eséllyel pályázhatna a készház "A Jövő Otthona" címért.

Nézzük a többi dilemmát:

Szeretné eladni lakását, hogy építhessen?

"Tudja, hogy Magyarországon az ingatlanok eladásának átlagos ideje megközelíti az egy évet? Szeretne ezen változtatni, lakásán jó áron és gyorsan túladni? Ha igen, akkor most jól figyeljen, mert ehhez adunk hasznos tippeket", olvasható az ingatlan.net oldalon.
Kíváncsi arra, hogyan lehet bármilyen lakást eladni 3 hónap alatt? Ha igen, akkor javasoljuk, látogasson el egy profi értékesítő, saját tapasztalataival kiegészített oldalára.

Hitelt szeretne felvenni?
Egyre nő a törlesztőrészlete?

Ezt a kérdéskört járta végig az ingatlanmenedzser.hu egyik cikke. Korábban kedvező kamatozású svájci frank vagy forint alapú ingatlanhitelt vett fel, és most azt tapasztalja, hogy törlesztőrészletei egyre csak nőnek? Megoldást jelenthet a futamidő meghosszabbítása, esetleg a devizahitel kiváltása forintra. Összegyűjtötték ezen megoldások előnyeit és buktatóit, hogy mire számíthat, ha most szeretne kölcsönhöz jutni.

Új rovat:
Lélekerősítő heti tréning

Küldje be Ön is tréfás, vagy meghökkentő házépítéssel kapcsolatos fotóját, hogy megoszthassuk másokkal. Ebben a lehangoló időszakban mind az építtetőknek, mind a vállalkozásoknak szüksége van néhány feszültségoldó, lélekerősítő pillanatra.

A hét képe:

Lehet így is, de ez sem készház...


Köszönjük figyelmét!
Ha építő ötletei, javaslatai, gondolatai vannak, azt a megjegyzésben ossza meg velünk bátran!

2008. november 27., csütörtök

Foglaljon helyet! Ez most tömény lesz, de megéri

Tartalom:
  • Sorsolásunk eredményhirdetése
  • A Készház Vásárban láttuk:
    - Óriási érdeklődés, látogatói rekordok
    - 2010-ben nyitja kapuit a magyar Készházcentrum
  • Körkérdésünk a hitelfelvételekkel kapcsolatban
    - Élénkülhet a hitelpiac: százmilliárdok szabadulnak fel decemberben!
  • Tanulságos hanganyag egy könnyűszerkezetes házakkal foglalkozó rádióműsorból
  • Hírek, újdonságok a házépítés témakörében, sajtószemle:
    - Álmaink telke - hogyan válasszunk?
    - (Energia)számlával büntet a hivatal
    - Kitekintés: Emelkedő árak, csökkenő termelés: mérlegen az építőipar!
    - Az Ön háza készen áll a télre? 20 gyors, olcsó tipp
    - 5 hasznos tipp, hogy ne verje át a mesterember!
  • Új rovat: wellness percek - lélekerősítő heti tréning. A hét sztárfotója.
Eredményhirdetés

Örömteli kötelességünknek teszünk eleget: kihirdetjük a "Készházépítés lépésről lépésre" c. e-könyv vásárlói körében lebonyolított sorsolásunk eredményét.

Régebbi olvasóink előtt már ismeretes, hogy egy négycsillagos, 80.000 Ft értékű, 4+2 fős wellness hétvégét lehetett nyerni azoknak, akik a múlt hétvégi Készház Vásárig megvásárolták a távoktatási programunk e-könyv formátumú kiadványát.

Ügyfeleink egyéb előnyöket is élvezhetnek: pl. egy 20.000 Ft-os kupont kaptak, amelyet készházuk építésénél beválthatnak, továbbá egyben, egységes szerkezetben, azonnal és internetkapcsolat nélkül is lapozhatják az egyes fejezeteket, sőt tetszés szerint ki is nyomtathatják azokat.

A kiadvány értékesítését ebben formában egyenlőre szüneteltetjük, ui. az őszi felmérésünk, ill. az évközi visszajelzések, igények alapján teljesen új formában és jelentősen kibővített tartalommal tesszük hamarosan elérhetővé.

A 2008-as év nyereménysorsolásának szerencsés nyertese "e-könyv kategóriában":

Vajda Zoltán, budapesti olvasónk.

Gratulálunk neki, ill. az egész családjának, ui. a szilvásváradi Szalajka Liget Hotel**** apartmanházainak egyikében tölthet el az egész családjával egy felejthetetlen hétvégét.

Egy kép 13 db Kampa-TrendHaus készházról és a festői környezetben fekvő hotelről:

Szalajka Liget Hotel****, Szilvásvárad

A sorsolás pillanatai...

Kép megtekintése nagyobb méretben

Készház Vásáron jártunk

Minden előzetes várakozást felülmúlt a látogatók száma. Erről tanuskodik a vásárt megelőző napon, a Készház Konferencián készült felvétel is. A linkre kattintva további képes és szöveges beszámolót tekinthetnek meg. A konferencia előadásainak anyaga DVD-n megrendelhető.
Bővebb információk itt.

Szintén a vásárban láttuk: 2010-ben nyitja kapuit a magyar Készházcentrum, azaz az első hazai mintaházpark. Mindezt első kézből, Fináczy Gábortól, a Készházpark-Mintaházpark Kft. ügyvezetőjétől tudtuk meg.

Fináczy Gábor, a Készházpark-Mintaházpark Kft. ügyvezetője

Egy kapcsolódó cikk további részletekről itt olvasható még. (Forrás: Lakom.hu)

Hitel: se veled, se nélküled?


A hitelpiaci válság begyűrűzik a gazdaság egyre szélesebb területeire, és a magánéletünkben is egyre erősebben érezteti a hatását. Nyáron még szinte az ember után dobták a hiteleket, egymással versengve hirdették csábító ajánlataikkal magukat a bankok, ősszel és napjainkra már csoda, ha valakivel szóba állnak. Valamelyest enyhítheti a helyzetet a pénzpiacok viszonylagos nyugalma (bár a Forint árfolyama még elég szép hullámokat vet) és az a friss bejelentés, miszerint élénkülhet a hitelpiac a kötelező tartalékráta csökkentése által. A kötelező tartalékráta 5 %-ról 2 %-ra történő mérséklése több százmilliárd forinttal növeli a pénzintézetek likviditását.
A teljes cikk itt olvasható.(Forrás: Penzcentrum.hu)

Körkérdésünk:
  • Önt hogyan érinti a hitelek hirtelen beszűkülése?
  • Szabad-e, lehet-e egyáltalán Ön szerint most a házépítési céllal hitelfelvételben gondolkodni?
  • Ha tud kedvező hitelkonstrukciót: ossza meg velünk!
Válaszait a bejegyzés aljáról elérhető megjegyzésekbe írva oszthatja meg mindannyiunkkal.
Fejtse ki a véleményét!
Adja le szavazatát a jobb oldali űrlapon is! Köszönjük!

Sokmilliós új házak, dülöngélő falakkal (?*)

Tanulságos hanganyag egy könnyűszerkezetes házakkal foglalkozó rádióműsorból.
(Kb. mától 10 napig érhető el.)

Hétfő délelőtt volt hallható egy készházakkal, könnyűszerkezetes házakkal kapcsolatos rádióműsor, amelyben egy szerencsétlenül járt építtetőt hallhattunk, ill. az ÉVOSZ Könnyűszerkezetépítő Tagozatának elnökét, az ÉMI és a pénzügyi felügyelet szakembereit, valamint egy minőségi ellenőrt is megkérdeztek.
*A téma nyilvánvaló tanulságain túl meg kell említenünk a szakma becsülete miatt: vannak vállalkozók, és számuk is örvendetesen gyarapszik, akik tisztességesen, szakszerűen, minőségi anyagokkal építenek és elégedett ügyfeleket hagynak maguk után. Ilyen cégekkel találkozhatott a nagyszámú közönség a múlt hétvégi Készház Vásáron is.
A teljes cikk itt olvasható, a hanganyag innen tölthető le.

Hírek, újdonságok a házépítés témakörében
Gyors sajtószemle:

Álmaink telke - hogyan válasszunk?
2008.11.03., Építinfó.hu
Számos esetben, mikor családi házat építünk, jövendő otthonunk minden apró részletét előre megtervezzük. Gyakran azonban a legelső, kézenfekvő dolgot felejtjük el alaposabban kidolgozni, átgondolni, ez pedig az, hogy milyen legyen a telek, melyen később házunk állni fog. Cikkünkben a jó döntéshez szeretnénk támpontokat adni olvasóinknak.
Bővebben >

(Energia)számlával büntet a hivatal
2008. november 18., Fn.hu
Január elejétől új épületekre kötelező, régiekre ajánlatos lesz az energiafelhasználást minősítő energetikai tanúsítvány elkészítése. A zöldkártyaként is emlegetett dokumentum közvetlen célja az energiahatékonyság növelése, de hosszabb távon hatással lesz az ingatlanpiacra is. Retorzióra – az energiaszámlán túl – nem kell számítani, de nehézségekre igen: induláskor mindössze 40 szakemberhez fordulhatunk.
Bővebben >

Kitekintés: Emelkedő árak, csökkenő termelés: mérlegen az építőipar!
2008. november 19., Pénzcentrum.hu (regisztráció szükséges)
Az építőipari termelés volumene 2008 szeptemberében kiigazítatlan adatok alapján 2,5%-kal, munkanaptényezővel kiigazítva 0,3%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés 1,4%-kal elmaradt az előző havitól. Az év első kilenc hónapjában a termelés 8%-kal alacsonyabb volt a 2007. azonos időszakinál. Az építőipar termelői árai 2008 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 6,3%-kal emelkedtek.
Bővebben >

Az Ön háza készen áll a télre? 20 gyors, olcsó tipp
Buksza kalandok
2008.11.23., Ingatlanmagazin.com
Mielőtt felocsúdna, hogy máris itt vannak az ünnepek, előre szólunk: akad még fontos teendő a ház körül. Hogy bosszúságok nélkül ússza meg a keménynek ígérkező telet, van pár ötletünk, és nem hagytuk figyelmen kívül az idejét sem.
Bővebben >

5 hasznos tipp, hogy ne verje át a mesterember!
2008. november 24., Ingatlanmenedzser.hu
Miként válasszunk profi szakembert házunk kivitelezéséhez, lakásunk felújításához, és hogyan kerüljük el a kontárokat? Hogyan végeztethetjük ugyanazt a munkát olcsóbban? 5 tippünk segít eligazodni a szakik világában.
Bővebben >

Új rovat:
Wellness percek - lélekerősítő heti tréning

Küldje be Ön is tréfás, vagy meghökkentő házépítéssel kapcsolatos fotóját, hogy megoszthassuk másokkal. Ebben a lehangoló időszakban mind az építtetőknek, mind a vállalkozásoknak szüksége van néhány feszültségoldó, lélekerősítő pillanatra.

A hét képe:

"Ha az építőipar feje felől elviszi a vihar a tetőt, ha alóla kihúzzák a talajt is, a magyar vállalkozó még szorult helyzetében is optimista marad". (H.Á)
(A képen látható építmény NEM készház technológiával épült, bár könnyűszerkezetes.)

Ha hasznosnak találja a bejegyzésünket,
küldje el ismerőseinek!

Kattintson az alábbi kis levél ikonra!

Ossza meg véleményét a "megjegyzés" linkre kattintva, ha egyetért a fentiekkel, azért, ha nem, akkor meg azért!

2008. október 30., csütörtök

Válság ide, válság oda: lakni kell. Gazdaságosan lakni: érdemes. Készházban lakni: főnyeremény

Változik a világ. A '90-es években az újdonságával váltott ki óriási érdeklődést a készházépítés. Akkor még a fogalmak is nagyon keveredtek. Beszéltünk készházakról, gyorsházakról, könnyűszerkezetes házakról, "amerikai" tipusú házakról...stb. Sok vállalkozó ráérzett, hogy ebben van a jövő. Sokan csak "érzésből" kezdtek építeni, a hozzáértés hiánya pedig csalódott megrendelők sokaságát szülte. 

Mára már kiforrott a technológia több hazai gyártónál is, kialakult az a vállalkozói kör, amely képes a legszigorúbb feltételeknek és a legigényesebb megrendelői igényeknek is megfelelni. Ha igaz a hír, akkor hosszú előkészület és szervezés után hamarosan lerakják az első hazai készház mintapark alapkövét - a Bécs melletti Blaue Lagune mintájára - az M1-es, az M0-ás, és az 1-es útak által határolt területen.
De ne szaladjuk előre...
Amíg nincs mintapark, addig a Budapesti Kongresszusi Központ falain belül kaphatnak a látogatók egy teljes áttekintést a piacról. Idén ősszel immár 8. alkalommal kerül megrendezésre a MAKÉSZ által szervezett Készház Vásár, amelynek videós meghívója itt tekinthető meg.


Aki semmit se akar a véletlenre bízni, és jobban szeret mindent először kipróbálni, főleg egy otthonteremtő beruházás előtt, annak itt kínálkozik lehetőség egy igazi készházas próbalakásra.
Kellő bizalom esetén, akár ingyen...


Áttekintés a közelmúlt híreiből

Hogyan spóroljunk a fűtéssel? Összefoglaltuk a lehetőségeket 
Porcicák és távhőkutyák 
Forrás: ingatlanmagazin.com, 2008.10.05. 

Még leírni is sok: a háztartások energiafelhasználásának több mint 70 százalékát a fűtés teszi ki. Természetesen ez a leginkább megterhelő költség is, amit évről évre kénytelenek vagyunk kifizetni a folyamatos gázáremelkedések miatt egyre többet és többet követelő szolgáltatóknak. Hogyan tudunk valamennyit lefaragni a néha 40 ezer forintot is meghaladó összegből?

Pénzt ad az állam. Amit a szocpolról tudnia kell!
Hitel és befektetés
Forrás: ingatlanmenedzser.hu, 2008. október 09. 13:29

Ha Ön hitelből szeretne ingatlant vásárolni, akkor a közvetlen állami támogatások nagy segítséget jelenthetnek a szükséges önrész összegyűjtésében. Ilyen támogatás például a lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény (LÉK), illetve a fiatalok otthonteremtési támogatása (FOT), ismertebb nevükön a „szocpol”, illetve a „fél szocpol”.

Tíz százalékot visz ki a huzat
Forrás: Figyelőnet, 2008.10.28 
 
A huzatos ablakok és ajtók akár 10 százalékkal is megnövelhetik lakásunk hőveszteségét. Korszerű nyílászárók beépítésével, vagy a meglévők szigetelésével azonban ezt a hőveszteséget akár negyedére is csökkenthetjük - energiatakarékossági tippek a FigyelőNeten.

Gondoskodó, de nem gondolkodó otthonok
Forrás: Építinfó, 2008.10.13, Kubisch Ildikó

Az utóbbi időben sokat hallhatunk az úgynevezett intelligens házakról, lakásokról, melyekben egy gomb megnyomásával olyan automatikus funkciók indulnak el, mint például telefonok némára állítása, redőnyök becsukása-kinyitása, vagy akár egy kád forró fürdővíz megengedése. Cikkünkben ezeket gondoskodó, csúcstechnológiákkal felszerelt otthonokat mutatjuk be, kicsit közelebbről.

Bella és Tünde várja "prémium" kivitelben
...ajándék szolárrendszerrel és díjmentes tervezéssel
Forrás: kampa.hu

Ha se Bella, se Tünde, se a többi "hölgy" nem megfelelő Önnek, hanem valami egyedit szeretne, akkor mindig friss levegője lehet otthon és egy exkluzív gázárkompenzációban is részesülhet.

2008. október 3., péntek

Sorsolás eredménye, meghívás házállításra és szendvicspartira, hasznos tippek


Nyereménysorsolás
Múlt héten közzétett kérdőívünkre eddig 241-en válaszoltak. Minden résztvevőnek ezúton is köszönjük a közreműködést. 
Néhány érdekes adat:
Válaszolók átlagos életkora 36-37 év. Legfiatalabb válaszadónk 23, legidősebb pedig 66 éves. Távoktatási programunk 9,04-es értékelést kapott az 1-10-ig terjedő skálán. Ennek örülünk, és látjuk, hogy lehet még fejlődni. (Pont ezen dolgozunk, erről szólt főleg az akciónk.) A www.kampa.hu ismertsége 6,34 (63,4%-os), értékelése 8,32, ami egy új márkanév, egy új domain első fél éve után bíztató, és egyben ösztönző is a további munkára. A szöveges válaszok feldolgozása folyamatban van, azonban már elsőre is látható, hogy az ország minden részében terveznek olvasóink házépítést a következő években, reméljük minél többen készházat.

A szombat éjfélig meghirdetett határidőig 230 űrlap érkezett be, így kitöltőik részt vehettek a vasárnap megtartott sorsoláson. A sorsolás menetéről, lebonyolításának módjáról az alábbi videó számol be:


A jelenlévők közül felkértünk két főt, hogy segítsenek a sorsolásban, így Palatinus Ildikóval, a KAMPA-TrendHaus Kft. építési tanácsadójával együtt, 3 fős sorsolási bizottságunk is volt. A kihúzott nyerőszám: 10411.

A szerencsés nyertes neve:




Gratulálunk!
Nyereménye egy 46.360 Ft értékű, két fős wellness hétvége Sopronban, valamint egy kirándulás a KAMPA-TrendHaus Kft. mintaházába és ausztriai gyártóbázisára.

Meghívás nyilvános készházállításra
Legközelebb Kunszentmártonban lesz nyilvános házállítás, amelyre ezúton hívunk minden kedves érdeklődőt.
átum: 2008.10.07., kedd, 10.00-18.00 között.
A helyszínen szakképzett építési tanácsadók a teljes időtartam alatt az érdelődők rendelkezésére állnak. További információk és előzetes jelentkezés az eseményre itt >

Meghívás házbemutatóval egybekötött szendvicspartira
2008. 10. 10-én, pénteken 15.00 - 17.00- óráig szeretettel várunk minden kedves szakmai és magán érdeklődőt Pátyon, ahol egy 60 napja állított KAMPA készházban, szendvics partit szervezünk.

Hasznos tanácsok, hírek

Néhány tipp, hogyan spóroljunk a rezsin
2008.09.26, Kubisch Ildikó, Forrás: Építinfó

Ha azt szeretnénk, hogy energiaszámláink jóval kisebb összegeket tartalmazzanak, bizony szánnunk kell némi pénzt a megfelelő szigetelésre, korszerűsítésre. Ezek a költségek azonban nem vesznek kárba, sőt, a lakásfenntartási díjak - ezt követően - jelentősen csökkeni fognak!

Fűtési költségek csökkentésének módozatai
2008.09.26, P. J., Forrás: Építinfó

Hazánkban az éghajlati viszonyok miatt átlagosan 7 hónapon át kell fűtenünk lakásainkat, mely nem kis anyagi nehézséget jelent ezekben a hónapokban. Ezért mindenképpen érdemes azokat a lehetőségeket kiaknázni, melyekkel csökkenteni lehet a fűtési költségeket.

Itt a hideg, támad a penész! Tippek védekezéshez
Tippek | 2008. szeptember 22. Forrás: Ingatlanmenedzser.hu

Penészgombával bárhol találkozhatunk, az otthonunk sem kivétel. Azon túl, hogy esztétikailag nem szép látvány, egészségünkre sincs kedvező hatással, és tönkre teheti bútorainkat, használati tárgyainkat, még könyveinket is. A penész kialakulásának három feltétele van: megfelelő hőmérséklet, tápanyag és nedvesség. A lakáson belüli hőmérséklet a penésznek mindig kedvező, tápanyagot is talál magának bármelyikünk otthonában, így a kellő nedvesség megléte vagy hiánya dönti el, hogy megtelepszik fészkünkben vagy sem.

Ha a fenti témákkal kapcsolatban szeretné megosztani a véleményét, az alábbi "megjegyzés"-re kattintva megteheti.

2008. szeptember 27., szombat

Készházas csemege "előétellel" ínyenceknek


Napirend előtti két közlemény:

Első
Még szombat éjjel 24.00 óráig regisztrálhat a Készház-Centrum nyeremény akciójában. 13 kérdés, 13 rövid válasz, és egy 46.360 Ft értékű, 2 fős, 2 éjszakás wellness hétvégét nyerhet a Hotel Sopron****-ban.
Bővebb információkat, ill. egy további 117.000 Ft összértékű újabb nyereményjegyet, ajándékutalványt, ill. meglepetést tartalmazó "tipp"-csomagunkat ezen az oldalon találja.
Ne késlekedjen, nyerjen duplán!

Második
Most hétvégén két komolyabb rendezvény csábítja a látogatókat. 
Ahogy fent is írtuk, kitárta kapuit a Lakásvásár, ahol idén is van készházas szekció. A fenti nyereményakció egyik sorsolása a vásár területén lesz, vasárnap 15.00 órakor a KAMPA-TrendHaus standnál. 
A másik helyszín Miskolc, ahol a 7. Miskolc Expo Kiállítás és Vásáron találkozhat készházépítőkkel. Mindkét rendezvényhez a korábbi bejegyzésben talál linkeket is.

Ha szeretne valamit hozzáfűzi a fentiekhez, vagy a blog további részéhez, azt lejjebb a "megjegyzések"-re kattintva megteheti. A név nélküli hozzászólások megjelését nem garantáljuk.

Lássuk a "csemegét"...

1. találós kérdés ("előétel" gyanánt): 
Milyen technológiával épült ez a képen látható ház, amelyik elnyerte a IV. Pannon Régió Faépítészeti Díjat?


2. találós kérdés:

Melyik az a cég, amelyik ügyfelei körében végzett friss felmérés a következő eredményeket hozta?

1. Mennyire elégedett a készházával: 9,24
2. ...építésvezetőjével: 9,12
3. ...a műszaki előkészítéssel: 9,1
4. ...építési tanácsadójával: 8,86
5. ...kivitelezőivel: 8,72
6. ...építészével: 8,66

A választ itt találja.

A felmérést a Készház-Centrum.hu végezte. A fenti kérdésekre 1-10-ig lehetett egy számmal válaszolni, ahol a 1-es a leggyengébb, 10-es a legjobb minősítést jelentette.

2008. szeptember 17., szerda

Gratulálunk a nyertesnek!

A KAMPA-TrendHaus Hungária Kft. megbízásából a Készház-Centrum.hu az elmúlt hetekben egy exkluzív felmérést végzett. Azt kértük a Kampa Készház tulajdonosoktól, hogy mondják el véleményüket a saját házukról, a tervezésben, előkészítésben és a kivitelezésben résztvevőkről. A felmérés résztvevői között a gyártó egy soproni wellness hétvégét sorsolt ki szeptember 12-én nagycenki mintaházában. A sorsolás végeredményét ezúton tesszük közzé a helyszínen készült képekkel együtt. Az esemény nyilvános volt, amelyre minden résztvevő meghívást kapott.

Fazekas Péter, a KAMPA-TrendHaus Kft. ügyvezetője most húzza ki a nyertes nevét:


... a nagy pillanat:

...és a íme a nyertes neve:


Gratulálunk a nyertesnek!
Nyereménye: 43.360 Ft értékű, 2 főre szóló wellness hétvége a Hotel Sopron****-ban.
Köszönjük egyúttal minden résztvevő közreműködését, akik fejenként egy 17.000 Ft értékű wellness utalványt kaptak. Az utalvány a mezőkövesdi Hajnal Hotel***-ben váltható be.

Végül egy kép a nyertes szemgyönyörködtető házáról itt megtekinthető.

2008. szeptember 12., péntek

Összefoglaló a családiházak építésével kapcsolatos hírekből, aktualitások, őszi programelőzetes

Nyári csendesebb időszak után újra jelentkezünk. Az alábbiakban összefoglaljuk az elmúlt egy hónap családi házak építését érintő legfontosabb híreit, majd ízelítőt adunk aktuális programokból, ill. az várható őszi eseményekből. Végül néhány készházas kuriózumról adunk hírt a "csemegét" kedvelőknek.

Legfontosabb hír:

Szeptember 1-jétől változott az építési engedélyeztetés
Címszavak: több rendelet, kevesebb kötelezettség; kevesebb munkálathoz kell engedély; nagyobb bizalom az önkéntes jogkövetőkben; egyre kevesebb önkormányzatnál kérhető építési engedély; jó, ha van elvi építési engedély; útmutató a mellékletek útvesztőjéhez.
Bővebben >
A törvény mai napon hatályos teljes szövege innen letölthető.

Továbbá...
Az új jogszabályoknak köszönhetően szeptembertől várhatóan egyszerűbbek, gyorsabbak és rövidebbek lesznek az építésügyi hatósági eljárások. Bevezetésre kerül az e-ügyintézés, ill. lesznek esetek, amikor a tervektől eltérően másképp is építhetünk.
Egyszerűsödik az építőipart érintő adminisztráció is, és módosult az országos településrendezési és építési követelményekről szóló rendelet (OTÉK).
Bővebben >
A rendelet mai napon hatályos teljes szövege innen letölthető.
További jogszabályok hatályos szövege innen elérhető:
http://www.magyarorszag.hu/kereses/jogszabalykereso

Milyen következményei lehetnek a változásoknak?

A ingatlan.com magazin szerint milliókkal lehet drágább egy családi ház szeptembertől, mert az év végéig 10 százalékkal drágulhatnak az építési anyagok az új törvénymódosítás miatt. A szakemberek vásárlói rohamot jósolnak.
Bővebben >

Jó hír a készházat építőknek
Az átalánydíjas szerződéseknek köszönhetően, ahol rögzített, fix árról szól a megállapodás, ezek a hatások mérsékelten és késleltetve érvényesülnek. Aki teheti, igyekezzen mielőbb kiválasztani, ill. megbízni a kivitelezőjét.

További hírek

Újabb készház építése kezdődött

Szeptember első napjaiban itt volt legutóbb nyilvános házállítás.

Aktuális programok és vásári előzetes, ahol készházgyártókkal találkozhat
09.26-28.: Budapest, Lakásvásár
09.26-28.: Miskolc, 7. Miskolc Expo Kiállítás és Vásár
11.21-23.: Budapest, Készház Vásár

Figyelje email postafiókját!
Regisztrált olvasóinknak pár napon belül egy rövid, online felméréshez kapcsolódó 163.360Ft értékű meglepetés csomagot küldünk, benne nyereményekkel, ajándékokkal. Ha még nem regisztrálta volna magát, itt megteheti.

Jön! Készházas "csemege"...
Hamarosan beszámolunk egy 100+ éves múlttal rendelkező, készházépítés élvonalában szereplő, hazai piacon is érdekelt cég exkluzív felmérésről, amelyben házuk építésével kapcsolatos tapasztalataikról, élményeikről számolnak be a vállalkozás magyarországi megrendelői.

Hasznos lehet még...
Két érdekes cikket olvastunk még augusztusban az energiatakarékosság témakörében.
Az egyikből megtudhatja miként szűrheti ki az otthoni "áramzabálókat".
Bővebben itt >
A másikból kiderül, hogy a brutális gázáremelkedésnek az egyik következménye: jön a kandallók virágkora.
Bővebben >
(Forrás: Pénzcentrum.hu, regisztráció szükséges)

Ha hasznosnak találta a fenti összefoglalót, kérjük küldje tovább házépítés előtt álló ismerőseinek az alábbi kis boríték ikonra kattintva!

2008. augusztus 5., kedd

Meghívó házállításra, verhetetlenek vagyunk földhőben, módosultak az építési szabályok, gázról újra, fűtésrendszer-csere(?)


Meghívó házállításra - Páty, augusztus 12.

2008.08.05., Forrás: Kampa.hu

2008.08.12-án 10.00-16.00 óráig szeretettel várjuk minden kedves szakmai és magán érdeklődőt, a KAMPA-TrendHaus - készházak leendő tulajdonosait Pátyon, ahol készház-állítást tekinthetnek meg.
Szakképzett építési tanácsadók a teljes időtartam alatt az érdeklődők rendelkezésére állnak.
Helyszín: 2071 Páty
Térkép >
Látogatási szándékát itt jelezze:
A teljes meghívó itt tekinthető meg >


Verhetetlenek vagyunk földhőben
2008. július 29. 06:30, Forrás: FN.hu

Gyakorlatilag kimeríthetetlen energiaforráshoz jutnánk, ha megcsapolnánk a föld gyomrát: a geotermikus energia a Kárpát-medencében könnyen és olcsón hozzáférhető akár otthoni "felhasználásra" is. Ha jól gazdálkodunk vele, még azt sem kell bánnunk, hogy nincs gyémántbányánk, és mindenki biztos lehet benne, hogy a geotermikus gradiens igazán kedvez Magyarországnak.
Teljes cikk itt olvasható >


Módosultak az építési szabályok
2008. július 18. 10:39 Forrás: FN.hu

Jelentősen átszabta a kormány az országos településrendezési és építési követelményekről szóló rendeletét (OTÉK). Az új szabályzatok többsége szeptember 12-én lép hatályba.
Teljes cikk itt olvasható >


Gáz: "eléggé brutális áremelkedéssel kell szembenézni"
2008. július 17., csütörtök 17:13 InfoRádió

Egy éven belül kétszeresére emelkedhet a földgáz nagykereskedelmi ára - állítja az egyik amerikai kutatóintézet. Az InfoRádió által megkérdezett energiapiaci szakértő szerint a prognózis valós, ráadásul egy az egyben érvényesülhet a magyarországi lakossági árakban.
Teljes cikk itt olvasható >


Érdemes-e lecserélni fűtési rendszerünket?
2008.07.09. 11:20 Forrás: Ingatlanmagazin.com

Habár sokat tudunk megspórolni már azzal is, ha az energiát hatékonyabban használjuk fel, így például nem fűtjük túl a lakást, érdemes lehet megfontolni fűtési rendszerünk leváltását is, ugyanis némely várakozások szerint a gáz lakossági fogyasztói ára akár 50 százalékkal is drágulhat az elkövetkező évben.
Teljes cikk itt olvasható >

2008. július 15., kedd

Meghívó háznéző grill partira


2008.07.18-án 17.00-20.00 óráig szeretettel várunk minden kedves szakmai és magán érdeklődőt Vácon, ahol egy majdnem teljesen elkészült ház kertjében, grill partit szervez a KAMPA-TrendHaus Hungária Kft. (sör, üdítő, grillek faszénen). (Eső esetén 2008.07.19.-én szombaton 17.00-20:00-ig.)

A helyszínen szakképzett építési tanácsadók állnak az érdeklődők rendelkezésére, hogy kötetlen beszélgetés formájában válaszoljanak kérdéseikre. Emellett az adott készültségi foknál már jól láthatók azok a technikai, minőségi és esztétikai paraméterek, melyeket a KAMPA -TrendHaus Kft. képvisel.

Helyszín: Vác-Sződliget
Térkép >

Földszintes, egyedi ház, fa nyílászárókkal, zsalugáterrel

3 szoba, 1 nappali étkezővel és konyhával,
1 fürdő, 1 előtér , közlekedő, kamra és gardrób, teraszok

Hasznos alapterület: 106 m2 + 79 m2 pince (garázs-tároló)

A KAMPA-TrendHaus épületszerkezet falváza 60/160 mm fa vázszerkezetből készül. Az üzemi körülmények között gyártott, külső hőszigetelő vakolatrendszerrel, beépített nyílászárókkal ellátott teljes falvastagság 26 cm. Ácsolt tetőszerkezet.
A készház-technológiának megfelelően az előre gyártott, ellenőrzött, garantált minőségű anyagokból készült, kitűnő hőszigetelésű falszerkezetek helyiségmagasságú falelemként érkeztek a helyszínre.

Tekintse meg a helyszínen személyesen is e korszerű technológia előnyeit, egy majdnem befejezett kulcsrakész ház esetében!
Látogatási szándékát kérjük, jelezze munkatársunknál!

A részvétel díjmentes, azonban csak a regisztrált érdeklődőket tudjuk vendégül látni.

Jelentkezés határideje:

2008. 07. 16. 12 óra

Palatinus Ildikó
20/569-9327
budapest@trendhaus.hu

2008. július 14., hétfő

Meghívó házállításra, őszi Készház Vásár előzetes, mi lehet jó a drága gázban(?), tippek az Energia Klubtól, támogatás a megújuló energiaforrásoknak


Meghívó házállításra - Üröm, július 23
.
2008.07.14., Kampa.hu

2008.07.23-án 10.00-16.00 óráig szeretettel várunk minden kedves szakmai és magán érdeklődőt, a KAMPA-TrendHaus - készházak leendő tulajdonosait Ürömre, ahol készház-állítást tekinthetnek meg.
A szakképzett építési tanácsadók a teljes időtartam alatt érdeklődők rendelkezésére állnak.
Helyszín: 2096 Üröm
Térkép >
A teljes meghívó itt tekinthető meg >


VIII. Készház Vásár 2008.november 21-22-23-án a Budapest Kongresszusi Központban
2008.07.09., Makész.hu

Az építtetők nehezen tudják eldönteni, miből, mit, mikor, hol, kivel, hogyan, építsenek? A hagyományos építkezés helyett ma már egyre több család dönt a könnyűszerkezetes építkezés mellett. A rendezvénnyel ehhez kívánnak a MAKÉSZ védjeggyel rendelkező könnyű-szerkezetes házakat építő cégek segítséget nyújtani.
A belépés változatlanul díjtalan.
Térkép >
A teljes cikk itt olvasható >

Felpörgeti a zöld energiákat a drága gáz
Major András, 2008. 07. 07., 9:21, origo.hu

Nehéz meglátni a jót az energiaárak töretlen emelkedésében, de nem lehetetlen. Az olaj és gáz drágulása olyan szintre ért, amely lassítja a világgazdaságot, de miközben a fogyasztás csökkenése miatt kevesebb üvegházgáz kerül a légkörbe, egyúttal az alternatív energiaforrásokra is egyre nagyobb figyelem hárul. Az új technológiák terjedése szintén mérsékli a környezetterhelést, ráadásul a káprázatosan fejlődő új iparágak a gazdaságnak hasonló lökést adhatnak, mint például a 20. század elején a születő autóipar.
A teljes cikk itt olvasható >


Az energia ésszerű felhasználásával is sokat lehet spórolni
2008. július 8., kedd 17:30 InfoRádió

A faaprítékra alapuló úgynevezett Pellet kazán vagy napkollektor alkalmazását javasolja az Energia Klub munkatársa azoknak, akik a nyári fűtéskorszerűsítések során energiatakarékosabb megoldást választanánk a gázfűtés helyett. A következő egy évben akár 50 százalékkal is drágulhat a földgáz fogyasztói ára az előrejelzések szerint.
A teljes cikk itt olvasható >


Ősztől a megújuló energiaforrásokra is érvényes a csökkentett áfa-kulcs
2008. július 7., hétfő 19:43 InfoRádió

Kiterjesztette azon termékek és szolgáltatások körét Az Európai Bizottság, amelyeknél a tagállamok kedvezményes, akár 5 százalékos áfa-kulcsot is alkalmazhatnak. Kovács László, az EU adó- és vámügyi biztosa az InfoRádiónak azt mondta: ősztől már a megújuló energiaforrások használatát is ilyen módon támogatják majd.
A teljes cikk itt olvasható >

2008. július 8., kedd

1000 Ft-os rezsi, a legolcsóbb energia, építési kockázatok, hűsítő nyári akciók, zöldkártyáról már a Magyar Közlönyben is

Az elmúlt napokban a következő hírek láttak napvilágot:

Szeretné, ha csak ezer forint lenne a rezsije havonta?
2008. július 4., péntek 22:00, InfoRádió / The Daily Telegraph

Környezetbarát otthonának energiaszükséglete szinte minimális, így a brit Gay Cossins havonta legfeljebb ezer forintnak megfelelő összeget fizet ki a számlákra. Az egykori tanárnő a spórolás nagymestere.
Nappalijában - amely egyben konyhaként is funkcionál - egy fáskályha áll, a padlásteret gyapjúval, míg a padlót hungarocellel szigetelte Gay Cossins. A 64 éves brit nő ezáltal rengeteget spórol az energián: lakásának rezsiköltsége havonta 700 forint.
A teljes cikk itt olvasható >

Tudja, melyik a legolcsóbb energia?
2008.07.08., Kampa.hu

A magyar piacon április közepétől már rendelhetők készházak passzívház falszerkezettel is. Jellemzői: tökéletes hőszigetelés, hőhídmentes konstrukció. A modern épületszerkezet és a hozzá tartozó thermo-alapozás, valamint a legmodernebb gépészeti berendezések garantálják a minimális energia felhasználást.
A legolcsóbb energiára a választ itt találja >

Építkezéssel kapcsolatos kockázatok - a szakértő véleményez
2008. július 3., csütörtök 8:14, Pénzcentrum.hu

Az építkezési szezon közepén járunk. Az építkezések fokozott veszélyt jelentenek az ott dolgozókra, de akár az annak környéken megforduló járókelőkre is. Az építkezés ideje alatt a készülő építményben vagy az ott használt berendezésekben is jelentős anyagi kár keletkezhet. Az építtetők számára - legyenek magánszemélyek vagy vállalkozók - a kockázatokra számos biztosítás nyújt fedezetet:

"Az építkezők számára jelentős veszteséget okozhat, ha elemi károk, anyaghiba vagy emberi mulasztás miatt megrongálódik az épülő ház vagy annak környezete. A károk keletkezhetnek az építési terület előkészítésekor, de akár egy csaknem kész épületben is." - kezdi az építkezésekkel kapcsolatos veszélyforrások ismertetését Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem-életbiztosítási üzletágának vezetője.
A teljes cikk itt olvasható > (regisztráció szükséges)

Hűsítő nyári akciók...
2008.07.07-08.31.ig, Kampa.hu

Az alábbi lehetőségek közül választhat:
  • Az Aereco szellőztetési rendszer légbevezető és légelvezető elemei érzékelik a helyiségeken belüli páratartalom mindenkori mértrékét és a pillanatnyi, tényleges szellőztetési szükségletnek megfelelően automatikusan szabályozzák azt ! Egészséges lakókörnyezet, optimális páratartalom, tiszta levegő!
  • Gáz-ár kompenzáció három rétegű üvegezéssel többletköltségek nélkül.
  • Vásárlási utalványok 100.000 - 400.000 Ft értékben a BauMax-tól.
Melyiket szeretné?
Bővebben itt >

Januártól kötelező zöld kártya az új házakra és lakásokra
2008-07-02 06:58:34, mr1-kossuth.hu/MTI

A most megjelent kormányrendelet szerint az új lakásokra jövő januártól, a meglévőkre - eladás és bérbeadás esetében - 2012-től lesz kötelező az energetikai tanúsítvány. A kártya elkészítéséért legfeljebb 11.000 forint munkadíj plusz költségtérítés számolható fel.

"A használt lakásoknál az energiaszámlák és a tervrajzok alapján kell elvégezni a tanúsítást. A tanúsítványt az a felsőfokú végzettségű személy készítheti el, aki rendelkezik építészeti-műszaki tervezési, vagy építési műszaki ellenőri, felelős műszaki vezetői jogosultsággal és letette az energetikai vizsgát is. A kártya elkészítéséért legfeljebb 2 óra munkadíj számítható fel, az óradíj maximum 5 és fél ezer forint lehet, emellett költségtérítés is felszámítható. A 10 évig érvényes tanúsítvány végső formája egy olyan besorolási "matrica", amilyen a háztartási gépek oldalán is megtalálható.«

A 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelete az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról elolvasható a Magyar Közlöny 2008/96. számában. (pdf)
A teljes cikk itt olvasható >

2008. július 1., kedd

Tippek hűtésre, kerti munkákra, hitelfelvételre, változások a "szocpol"-ban


Hűtsünk minimális energiafelhasználással!

2008.06.27, P. J., Forrás: Építinfó

A nyári hőség mindenkit arra ösztökél, hogy valamilyen módon védekezzen a meleg ellen, és hogy elviselhetőbbé tegye, vagy hűtse otthonát. Azonban nem mindegy, hogy hogyan védekezünk a meleg ellen.

A cikk fő témái:

Kezdő kertészek szarvashibái

Földet rá!
[2008.06.23. 19:00] Forrás: ingatlanmagazin.com

Tagadhatatlanul beköszöntött a jó idő, és sokakra ólomként nehezedik a szabadság. Jó program a kertészkedés még azok számára is, akik nem gyakorlottak. A kertészkedés nagy sikerélményt tud adni, felelősséget is igényel. Mondják, hogy a tanulás gyökerei keserűek, a gyümölcsei édesek. Hogy kevésbé legyen keserű, lentebb a 11 pontos hibalajstrom!

A cikk fő témái:

Amire még nem árt odafigyelni hitelfelvételnél: a „banki devizakockázat”

[2008.06.27. 11:54] Forrás: ingatlanmagazin.com

Hitel felvételekor rengeteg szempontot kell figyelembe venni, többek között a hitel és a fedezet arányát, előzetes költségeket, akciókat, havi részletet, szerződési feltételeket, számlavezetés költségeit. Ezeken kívül azonban lényeges kérdés az is, hogy a bank milyen árfolyamot alkalmaz a hitelfolyósításkor (vételi árfolyam) és a havi hiteltörlesztések alkalmával (eladási árfolyam) – hívta fel a figyelmet cikkében a FigyelőNet.
A teljes cikk itt olvasható >


Zsebbevágó változások július elsejétől
2008. július 1., kedd 7:49 Forrás: InfoRádió / MTI

Több, a lakosságot és a vállalkozásokat érintő változás is életbe lép kedden, július elsejétől ugyanis emelkedik a gáz ára, változnak a szocpol szabályok, csak elektronikus úton lehet a cégbejegyzést intézni, és a zárjegyeket elektronikusan is lehet igényelni. (...)
A megelőlegezett lakásépítési (szocpol) kedvezményt illetően a jövőben a Magyar Államkincstár követi a támogatás feltételéül szabott gyermek megszületését, de fontos változás az is, hogy a legalább kétgyermekesek újra kaphatnak támogatást tetőtér beépítésre és emeletráépítésre is.
A teljes cikk itt olvasható >

2008. június 27., péntek

Kötelező zöldkártya, megelőlegező kölcsön, napenergia használat


Kötelező "zöldkártya" az ingatlanoknál - de mennyiért?
Forrás: Hvg.hu, 2008. június 25.

Ha a kormány nem akar uniós szankciót a nyakába, januártól rendelettel kell kötelezővé tennie az épületek energetikai tanúsítását. Ez közvetlenül is érinti a lakosságot: ha valaki el akarja majd adni a lakását vagy a házát, akkor energetikai tanúsíttatást, úgynevezett "zöldkártyát" kell kiállíttatnia. Egyelőre azonban nem lehet tudni, mindez mennyibe kerül majd a tulajdonosoknak. Ha túl drága lesz, nem térül meg, ha viszont túl olcsó, akkor az egész tanúsítás komolytalanná válhat.
A teljes cikk itt olvasható >


Változnak a megelőlegező kölcsön szabályai
Forrás: Építinfó.hu, 2008.06.17.

A jövőben a megelőlegező kölcsönt felvevő házaspároknak nem kell külön bejelenteniük a banknál gyermekük megszületését. A megelőző kölcsön szabályainak változásairól Gyenesei István önkormányzati miniszter beszélt.
A teljes cikk itt olvasható >


Egyre inkább megéri napenergiát használni
Forrás: FN.hu, 2008. június 12.

Egyre olcsóbbak a napkollektorok, az energiaárak folyamatos növekedésével és az állami támogatással már néhány éven belül megtérül egy ilyen beruházás. A teljesen környezettudatos szigetelési és fűtési rendszerek még drágák, de hosszú távon kifizetődőek. Dübörög a környezettudatos épületgépészeti piac.
A teljes cikk itt olvasható >


Korábbi hírek

Kiszorulnak a piacról a kontár készházépítők

Forrás: Építinfó.hu, 2008.05.22.

A csütörtöktől alkalmazandó új Országos Tűzrendészeti Szabályzat szerint csak minősített könnyűszerkezetes épület kaphat építési- illetve használatbavételi engedélyt, így megvalósul az, amit a szakma tisztességes gyakorlói régóta szorgalmaznak - áll az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozatának az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A teljes cikk itt olvasható >

Készház-állítások a Google térképén
A jövőben a Készház-Centrum.hu blogjában értesülhetnek az érdeklődők, hogy mikor és hol épülnek a KAMPA Készházak. A térképen idővel megtekinthetők lesznek a felállított házak képei is. A térkép interaktív szolgáltatásai révén Ön hozzáfűzheti az észrevételeit, megjegyzéseit is az egyes bejegyzésekhez.
Itt megtekintheti a térképet >

Látta már? Online lapozható készház katalógusok a világhálón
Strassburgtól Berlinig, Genftől Veronáig...
Lapozzon bele itt >

2008. június 13., péntek

Meghívás kirándulásra és gyárlátogatásra

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját egy kirándulásra a KAMPA házak világába. 2008. június 21-én, szombaton, Ön is személyesen is meggyőződhet A KAMPA házak minőségéről. Használja ki az alkalmat, látogasson el a KAMPA mintaházaiba, gyártóüzemébe és a Blaue Lagune készházparkban álló KAMPA épületekbe.

Program:

7.45-8.00 Budaörs
Gyülekező, regisztráció a cég budaörsi irodája előtt (2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 4.)

10.30-12.00 Nagycenk
Sára típusú mintaház megtekintése, szakmai kérdések átbeszélése. Épülő-, és már felépült házak megtekintése kívülről a Széchenyi Village lakóparkban. (Olga, Dóra, Zsuzsa típusok variációi)
Vendégül látja Önt a KAMPA egy szendvicsre és üdítőre.

12.00-13.00 Gyárlátogatás- Siegendorf (Ausztria)
(osztrák autópályamatrica nem szükséges)

14.00-16.30 Bécs SCS (elsősorban tetőteres házak)
KAMPA Konszern által bemutatott házak megtekintése vezetéssel

16.00-tól: Szabad program

Fontos: A kirándulás zökkenőmentes szervezése érdekében szükséges, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2008.06.17-én 14-óráig jelezze a 06 20/569-9327-es számon, vagy a budapest@trendhaus.hu email címen.

Palatinus Ildikó építési tanácsadó várja jelenkezését.

Kérjük, hogy telefonos elérhetőségét mindenképpen adja meg !

Utazás egyénileg történik, a mintaházhoz magyar, a Blaue Lagune Készházparkba osztrák autópálya matrica szükséges

Egyéb fontos információ:


Akinek a lakóhelye miatt könnyebbséget jelent, ha a budaörsi állomást kihagyja Nagycenken is regisztrálhat
Palatinus Zoltán értékesítési vezetőnél
sales@trendhaus.hu