2011. január 18., kedd

6 millióból családi ház, de engedély azért kell rá a Belügyminisztérium szerint

A mobilházak Amerikában és Európában már elterjedt lakóépületek, de nálunk még gyerekcipőben jár ez az építkezési forma. Pedig olcsón lehetne így lakáshoz jutni, hiszen 4 millió forintnál kezdődik a hazai építésű, téliesített mobilházak ára. A jogi szabályozás azonban egyelőre hiányos.



A könnyűszerkezetes mobilházak először Amerikában indultak hódító útjukra, hiszen a tengerentúlon amúgy is rugalmasan változtatják lakóhelyüket az emberek, a lakókocsis életmódnak komoly hagyományai vannak. Ha a munkájuk elszólítja őket más államba vagy városba, egyszerűen arrébb költöztetik a mobilházat. Az amerikai lakosság 6 százaléka, azaz körülbelül 20 millió ember él mobilházakban, természetesen főleg a szegényebb rétegek. Később Európában is számos országban megjelentek ezek az építmények, Olaszországban különösen sok mobilház épül, például a földrengés által sújtott övezetekben. Eleinte sátor vagy lakókocsi helyett kezdték el használni, később azonban fokozatosan szélesedett a felhasználási köre: vadászház, hétvégi ház, iroda, orvosi rendelő, büfé, bölcsőde, óvoda, továbbképző központ, idősek otthona, és természetesen családi ház funkcióját is betölthetik.

Magyarországon angol használt és új mobilházakat is forgalmaznak, de egy-két vállalkozás helyben is gyártja az épületeket. Hazánkban néhány száz mobilház épült eddig, főként üdülőterületeken, a Balaton környékén: Alsóörsön, Révfülöpön, Siófokon, Balatonlellén. Számos helyen úgynevezett mobil lakóparkokban helyezik el a mobilházakat, amelyek szinte ugyanúgy funkcionálnak, mint a kisebb városok. Magyarországon erre még nincs lehetőség, a mobilházhoz saját telekkel kell rendelkeznünk. A Magyar Mobilház ügyvezető igazgatója a kérdésünkre elmondta, hogy az országban 3-4 polgármesterrel is tárgyal az ügyben, hogy az adott település közigazgatási határain belül mobil lakóparkokat alakítsanak ki, ahol az otthonok mellett uszoda és sportpálya is épülhetne. Komplex programot fejlesztettek ki, és jelenleg a megvalósításukon dolgoznak. Az elemi károk sújtotta övezetekben ez nagy lehetőséget jelentene.

(...)


A mobilház könnyen és gyorsan telepíthető. A környezetre negatív hatást nem gyakorol; ha máshová gurítják az épületet, semmiféle törmelék nem marad utána. Több évszakban is használhatóak; a téliesített változatokat fűtéssel és nyílászáróikat hőszigeteléssel látják el. A mobilházak panelelemekből épülnek, de már egyéni igényeket is figyelembe vesznek. A falak fém- vagy favázas hőszigetelt szendvicspanelből készülnek, amelyek hőszigetelése nagyon jó, így ezek az épületek – a hazai éghajlati viszonyokat is figyelembe véve – télen is lakhatóak. Viszont az átszellőzése nem tökéletes, ezért automatikusan résszellőzéseket építenek be, ami a benti páratartalomtól függően nyit vagy zár.

Kívülről lehet fa vagy fém borítása, belül gipszkarton vagy fa, amely festhető és tapétázható. A Magyar Mobilház ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a jó minőségű szendvicspanelekben 80 mm-es hőszigetelés található, amely polisztirolból készül, és 150 kg/m3 sűrűségű (összehasonlításként: a hungarocell általában 10 – 30 kg/m3 testsűrűségű). Többen gyártanak mobilházakat rossz minőségű szendvicspanelekből, amelyekről nem mondható el, hogy téliesített. A nyílászárók fából vagy műanyagból készülnek, ugyanaz a hőtartó vagy hőáteresztő képességük, mint a hagyományos építkezési módoknak. A fő szerkezeti elemekre több évnyi garanciát vállalnak az építők.

Teljes cikk itt olvasható >

Forrás: ingatlanmagazin.com