Az alábbiakban tolmácsoljuk az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozata (MAKÉSZ) és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által közösen szervezett tanulmányút meghívóját.
Tisztelt Partnereink!
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara számos energiahatékonyság növelésével, megújuló energiaforrások felhasználásának növelésével kapcsolatos programot, képzést valósított meg az elmúlt években.
Ezekhez kapcsolódóan kamaránk és az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozata (MAKÉSZ) három napos tanulmányutat szervez Ausztriába, amelynek célja, hogy a résztvevők megismerjék, hogy a szomszédos országban hogyan készülnek fel a 2020-as, közel nulla energiafelhasználású épületek építésére, milyen eredményeket értek el az épületek energia hatékonyságának növelése érdekében, hogyan terjesztették el a megújuló energiaforrások alkalmazását, ehhez milyen ösztönzőket használtak, használnak az anyagi támogatásokon túl.
A program elsősorban a témában érdekelt szakembereknek, vállalkozóknak: építészeknek, mérnököknek, épület gépészeknek, energiagazdálkodási szakembereknek, üzemeltetőknek szól.
A tanulmányút időpontja: 2012. június 19-21.
Utazás: autóbusszal,
Szállás : egyágyas zuhanyzós szobákban, teljes ellátás.
A szervezők szakmai programokat, szakmai előadásokat, programvezetőt és tolmácsolást biztosítanak.
Részletes program letölthető innen >
Jelentkezés itt >
További információ:
Tóth Anita
külügyi és külkereskedelmi vezető
email: toth.anita@bkmkik.hu
Bács-Kiskun Megyei
Kereskedelmi és Iparkamara
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Tel: (76) 501 508, Fax: (76) 501 504
Mobil: (70) 7028 401
Kárpáti József
ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő
Szakmai Tagozat (MAKÉSZ)
elnök
tel.:06 1 201 0333
tel.: +36 30 206 3360
e-mail.:karpati@evosz.hu