2012. április 18., szerda

A "közel 0" nincs is olyan távol

A XXI század egyik nagy kihívása az energia válság. Egyes számítások szerint a fosszilis energia belátható időn belül elfogy, gondoskodni kell a helyettesítéséről. Az Európai unió, értelem szerűen így Magyarország sem rendelkezik elegendő energia forrással. Nagy mennyiségű energia importra szorulunk, ezért ezektől a szállítóktól függünk. Mivel Kína és India a világ lakosságának több mint 2/3-át adja, rohamosan fejlődik gazdaságuk, ezért az energia igényük is ennek megfelelően növekszik, a termelők így őket részesíthetik előnyben. Az energia ár folyamatosan növekszik, elsősorban a fenti okok miatt, másrészt a kormányok a költségvetési hiányok pótlása érdekében az energiát terhelő jövedéki és forgalmi adókat is emelik - írja Kárpáti József, az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozat elnöke.

Az összes energia felhasználásunk több mint 40%-át az épületeinken keresztül használjuk el. A fennmaradó energiát fordítjuk közlekedésre és ipari termelésre.

A magyar átlaglakás 250kWh/m2/év fogyasztással rendelkezik. Ez a szám önmagában nem mond semmit, de ha összehasonlítjuk a hasonló éghajlati körülmények között élő osztrák, francia és német lakások fogyasztásával, akkor igen csak elkeseredhetünk, mivel ott ugyanez a mutató csak fele, azaz 120-150 kWh/m2/év. Ennek megfelelően mi jóval többet fizetünk a fűtésért, hűtésért, pedig jövedelmünk jóval kevesebb! Érdekes, hogy ennek ellenére hazánkban, az ingatlanforgalmazóktól származó információ alapján nem számottevő a passzív, vagy alacsony energia felhasználású épületek iránt az érdeklődés. Még mindig a bekerülési költség, és a hely a döntő, a vásárlás vagy építkezések kapcsán. A lakásvásárlásnál sem számít az energia felhasználási mutató, nem is kérik az energia tanúsítványt. Január 1-től már nem csak az újépítésű lakásoknál, hanem használt lakások vásárlásánál is kötelező az energia tanúsítvány elkészíttetése, melynek az a hivatása, hogy a vevőt hitelesen tájékoztassa, az épület, vagy lakás energetikai állapotáról. Ezt még most is inkább szükséges nyűgnek tekinti többség, mint hasznos, és hiteles tájékoztatásnak. A lakásvásárlóknál kevésbé, de a családi ház vásárlóknál, vagy építtetőknél már nagyobb arányban jelentkezik az igény, hogy az energia felhasználásról valamilyen szinten tájékozódjanak. Pedig rendkívül zsebre menő játék, hisz egy rosszul, vagy nem szigetelt kb. 100 m2 –s épület esetében január hónapban akár 100 000.-Ft fölé is mehet a fűtési költség, míg egy jól szigetelt például készház esetén ez az összeg nem haladja meg a 20 000.-Ft-t. A passzívház minősítést elérő épületeknél pedig még az 5 000.-Ft-t sem. Az aktívházként működő készház esetén pedig, plusz energiát állít elő az épület, tehát hasznot termel.

2020-tól már csak közel 0 energia felhasználású épületek lesznek építhetőek. Európa szerte szigorodnak az értékhatárok. Az energia tanúsítványban minimum követelményként megjelölt C kategóriához országonként más, más érték tartozik. Míg Magyarországon ez a kb. a 160 kWh/m2/év körül van addig más országokban már 100 kWh/m2/év érték alatt van, de van olyan ország is ahol ez 50 kWh/m2/év. Nálunk a legkiválóbb érték az A+ kategóriához tartozik ami kb 80 kWh/m2/év érték.

Európa szinte valamennyi országában közeledve a 2020-hoz, (ami nincs oly távol) az előírásokon, a hőátbocsátási tényezőn, az energia felhasználási mutatón folyamatosan szigorítanak, hogy mindenki fokozatosan hozzá szokjon az új követelményekhez.

Nálunk sajnos nem szigorítanak az értékhatárokon, annak ellenére, hogy a szakma szinte egyhangúan elfogadta a javasolt új értékeket. A szigorítás, az energia felhasználás csökkentése talán 2017-ig sem fog megtörténni. Így az építtetők úgy gondolják, ha az épületük minősítése eléri a C kategóriát, (azaz a kb. 160 kWh/m2/év fogyasztást) akkor megfelelő épületet vettek, vagy építettek. Összehasonlításul pl.: Svédországban, ahol két, három hónappal többet kell fűteni, mint nálunk, a C kategória csak 90 kWh/m2/év fogyasztást engedélyez, sőt elektromos fűtés esetén, ez csak 50 kWh/m2/év lehet!

A készházak piacán 2010-hez képest némi emelkedés mutatkozott Magyarországon, 2011-ben közel 300 db épült, vagy kezdődött meg az építése. A növekedés nyilvánvalóan a technológiának köszönhetően, az alacsony fűtési és hűtési költségeknek köszönhetően. Az egy és kétlakásos kategóriában nem nőtt az új építésű házak száma, így a részaránya növekedett a készházaknak.

A 2020-tól érvényes előírás előrevetíti, hogy a hagyományos módon épülő házak melyek a C kategóriának vagy annak sem felelnek meg, értéküket fogják veszíteni. Az alacsony energia felhasználású, a passzív, vagy aktív, és plusz energia házak értéke, viszont jelentősen megnőhet. Akik most alacsony energia felhasználású épületet építenek, jól döntetnek, jól fektetik be pénzüket.

A készház vagy könnyűszerkezetes épület nem egy egységes minőséget és szolgáltatást tükröz. Ugyanolyan sokszínű a paletta mint a téglából, vagy más technológiával készülő épületeknél. Kínálnak kivitelezést 130 000.-Ft+ÁFA/m2 ártól a 300 000.-Ft+ÁFA/m2 árig. Az ár tükrözi épület minőségét, az energia felhasználását, élettartamát, a garanciát is. Felsőzsolcán ahol a minimális lakhatási körülményeket kellett csak biztosítani, az energia felhasználással nem kellett törődni 137 000.á-Ft+ÁFA/m2 áron kellett kivitelezni. Vannak is panaszok a gyenge minőség, a drága fűtés, és penészesedő falak miatt. A készházaknál csak 130 000.-Ft+ÁFA/m2 áron lehetett elszámolni. Ezek az árak csak úgy voltak tarthatóak, hogy nagyon sok beszállító igen alacsony áron biztosította termékét, és az alvállalkozók szempontja is a segítés volt.

(Az Ócsára tervezett, devizahiteleseknek épülő lakóparkban egyszer már elhangzott, hogy 150 000.-Ft-ból kell kihozni egy négyzetmétert. Ez lehetséges? Igen, de akkor egyáltalán nem energia takarékos épület épül. Szeptemberben már a könnyűszerkezetes kivitelezés sem volt cél, azóta az energiával való spórolás sem az. Az igény eredetileg, alacsony költségvetésű kivitelezéssel, alacsony energia felhasználású épületeket kellene létre hozni. A házak kivitelezésére még nem láttuk a pályázatot a konkrét feltételeket. A megjelent rajzok alapján lehet majd tégla, könnyűszerkezet és vályog házak építésére pályázni. Az államtitkárságnak a készház technológiáról készítettünk egy szakmai anyagot is. Elterjedt, hogy lehet téglából is a parkot megépíteni, mivel Felsőzsolcán határidőre elkészültek a tégla házak és ugyanolyan jók mint a könnyűszerkezetes házak. A fenti számokból az látszik, hogy lehetetlen feladat. Ráadásul félre vezetés is, mivel a tégla épületek egy-kettő kivételével, nem készültek el, az elkészültek pedig bepenészesedtek, igen gyenge minőségűek lettek, és nagyon drágán fűthetők.)

A MAKÉSZ védjegyes cégeket is megtépázta a válság, gyakorlatilag a harmadára csökkent megrendelés állomány, megfelezte a cégeket, többen abbahagyták a tevékenységet, vagy szüneteltetik munkájukat. Arra számítanak, hogy az energia árak növekedése, a megmaradt építtetőket feléjük tereli, mivel nem csak hirdetik, hogy alacsony energia felhasználású, passzív, aktív vagy plusz energia házakat építenek, hanem ezt garantálni, és igazolni is tudják! Nem csak a magyar cégek közül szűntek meg, de a külföldi beszállítók többsége is visszavonulót fújt, beszüntették tevékenységüket.

Az építtető, nincs egyszerű helyzetben amikor dönt. Legtöbb építtető csak a bekerülési költséget nézi. Sőt egyre több építtető, beruházó van, aki közli mekkora épületet szeretne, és meghatározza, hogy mennyibe kerülhet, ami általában az elvárt színvonalon, a rendelkezésre álló pénzből kivitelezhetetlen. Így is vannak vállalkozó,k akik elvállalják, mert végre lesz egy munka, és majd lesz valahogy, majd még kérünk erre arra pénzt. Így hárman mennek tönkre, egy aki olcsó házat szeretett volna és kap egy rossz drágán működtethető házat, a másik a kivitelező aki veszteséggel tudja csak az épületet megépíteni, és a harmadik a tisztességes kivitelező aki munka nélkül marad. Sajnos a hatóság és a rendeletek sem segítik az építtetőt, a tisztességes kivitelezőt, mivel a két fél közötti polgári szerződés a döntő. A hatóság a minőséget nem ellenőrzi, a rossz minőséget nem szankcionálja, a tisztességtelen kivitelező nyugodtan dolgozhat tovább, vagy létrehozhat egy újabb céget, szakmai hozzáértés sem szükséges.

Az új Otthonteremtési, vagy energia hatékonysági támogatási formákban, már megjelenik az energia felhasználási mutató mértéke. A ZBR pályázatnál, ami jelenleg zárva van, az A+ kategória elérésénél, hővisszanyerős szelőztetés alkalmazásánál, és primér oldalon 25% megújuló energia felhasználás esetén akár 6 000 000.-Ft támogatás is felvehető volt. Az ilyen házra az értékek eléréséhez szintén 6 000 000.-Ft körüli plusz költséget kell fordítani, de az építtető ennyivel jobb épülethez jut, ahol a magasabb minőség, jobb a felszereltség, és jóval olcsóbb az üzemeltetés. Az otthonteremtési programban szintén egyik feltétel az energia hatékonyság növelése. Az Otthonteremtés pályázatban, új energia hatékonysági kategória jelent meg, ami a jelenleg érvényes energia tanúsítványban nem szerepel, az alacsony energia felhasználású épület, melynek a definíciója 25kwh/m2/év.

A szociálpolitikai támogatást új lakás építéséhez vagy új lakás megvásárlásához vehetik igénybe azok a természetes személyek, akiknek nincs lakástulajdonuk; legalább az egyik szülő bejelentett dolgozó, legalább fél éve fennálló munkaviszonnyal rendelkezik; igényük megfelel a méltányolható lakásigénynek, s legalább B energetikai kategóriájú ingatlant vásárolnának, vagy építenének.. Az építési/vásárlási költségeket számlával kell igazolniuk az igénylőknek, továbbá igazolniuk kell, hogy nincs köztartozásuk. A vissza nem térítendő szociálpolitikai támogatás összege a gyermekszámtól és a lakás nagyságától függ, s "vállalt" gyermekek esetén is jár: 35 év alatti házaspárok esetében - a meglévő gyermekek számától függetlenül - 2 gyermeket lehet előre vállalni, egy gyermeket 4 éven, kettőt pedig 8 éven belül kell "teljesíteni". A telekár nélkül számított, egy négyzetméterre jutó építési költséget a tájékoztató szerint maximálni fogják, hogy luxuslakások építése esetén az állami támogatást ne lehessen igénybe venni.

A szociálpolitikai támogatás tervezett összege két eltartott gyermek esetén, ha a lakás hasznos alapterülete 60,01-75,01 négyzetméter, 800 ezer forint, 75,01-90 négyzetméternél 1 millió forint, 90,01 négyzetméter felett 1,3 millió forint. Három gyermek esetén a támogatás összege 70,01-85 négyzetméternél 1,2 millió forint, 85,01-100 négyzetméternél 1,5 millió, 100 négyzetméter felett 2 millió forint. Négy vagy több eltartott gyermek esetén a támogatás összege 80,01-95 négyzetméternél 1,6 millió forint, 95,01-110 négyzetméternél 2 millió, 110 négyzetméter felett 2,5 millió forint.

A energetikai kategóriájú lakás esetén 1,1-es szorzót, A+ energiaosztályú lakás építése esetén 1,2-es szorzót, passzív ház építése esetén 1,3-es szorzót kell alkalmazni.
A szociálpolitikai kedvezményt a támogatási rendelet kihirdetését követően lehet igényelni, a kifizetések 2012-ben indulhatnak. A támogatást utólagos finanszírozás keretében folyósítják.

Új lakás vásárlásához, építéséhez, valamint használt lakás vásárlásához, korszerűsítéséhez kamattámogatott hitelt 2014. december 31-ig lehet igényelni. A kamattámogatás időtartama legfeljebb öt év (a kölcsön futamideje ennél hosszabb is lehet), a kamattámogatás mértéke pedig a futamidő alatt fokozatosan, évente 5 százalékponttal csökken. A kamattámogatás mértéke az állampapírhozam százalékában kifejezve 0-2 gyermek esetén 60 százalékról indul, s az ötödik évben 40 százalékra mérséklődik, míg három vagy több gyermek esetén a futamidő első évében 70, ötödik évében 50 százalék lesz. Használt lakás vásárlása és korszerűsítése esetén a kamattámogatás mértéke a gyermekszámtól függetlenül az első évben 50 százalék, az ötödik évben 30 százalék. A kamattámogatást akkor lehet igénybe venni, ha az új lakóingatlan vételára, illetve bekerülési költsége nem haladja meg a 30 millió forintot, használt lakás korszerűsítése esetén pedig a hitelcél a 15 millió forintot. A hitel maximális összege új lakás vásárlása/építése esetén 10 millió forint, használt lakás vásárlása és korszerűsítés esetén 6 millió forint lehet.

Az otthonteremtési programban egy négyzetméterre 300 000.-Ft+ÁFA számolható el, míg az alacsony energia felhasználású épület esetén 350 000.-Ft+ÁFA. Ez ha másra nem arra alkalmas, hogy a tisztességes cég hivatkozzon rá, hogy az elvárható, energia takarékos minőség ennyibe kerül.

A csekély, de kedvezőbb támogatások, az energia takarékosabb építkezésre való ösztönzés, ad bizakodásra lehetőséget. Reméljük, hogy hatással lesz a megrendelőkre, a csekély számú építkezőkre, hogy az alacsony energia felhasználású épületeket fogják előnyben részesíteni, így kivitelezőt keresve, a MAKÉSZ védjegyes cégek közül válogatnak.


A rossz előjel viszont a jelentős áremelkedés. Ilyen mértékű áremelésre még nem kényszerültek a cégek. Az elmúlt években az áremelkedés egy részét árrésük csökkentésével átvállalták. Mára már eljutottak oda, hogy nincs tovább csökkentési lehetőség , mert nem hogy a működéshez szükséges költséget nem lehet megtermelni, hanem a kivitelezést sem lehet befejezni. Az áremelés okai, a forint árfolyam miatt megemelkedett alapanyagárak, beszállítói árak növekedése, a 30%-al megnövekedett üzemanyag árak, a 2% ÁFA emelés. A fekete munka ismét tért fog nyerni, mivel a támogatásoknál is csak a bekerülési költség 70%-val kell elszámolni. Az ÁFA mértékével amikor szembesül az építtető igen csak elgondolkozik, hogy a 30 milliós háza építési költségéből több mint 6 millió az államkasszába folyik, az áremelkedés idén pedig közel 3 millióval növelte a korábbi költségeit.

A Construmán bemutatt épületünkkel bizonyítjuk, hogy ez a jövő, ebbe az irányba kell gondolkozni az építtetőnek, felújítónak. Már ma meglehet építeni a jövő elvárásainak megfelelő épületet!

2020-tól, már kötelező lesz a közel nettó 0 energia felhasználású épület építése! Báj-báj sárga csekk?

Lehet a villanyszámla 0.-Ft, gázszámla 0.-Ft, fűtés-hűtés számla 0.-Ft melegvíz 0.-Ft? IGEN!!

„A KÖZEL 0 NINCS OLY TÁVOL!”


Budapest. Construma Vásár, 2012. április 18.

Kárpáti József
ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozat
elnök

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzésekbe bárki írhat, azonban a közerkölcsöt és mások személyes jogait sértő hozzászólásokat töröljük.
A saját névvel vállalt megjegyzéseket előnyben részesítjük, az anonim kérdezőknek nem garantáljuk a válaszadást, visszajelzést.