Hétvégén lezárult a Készház Fórum által szervezett 2014. évi első, országos "CSALÁDIHÁZ Felmérés", amelyből három gyors következtetést máris levonható: lesz kinek építeni, lesz miből építeni és várhatóan lesznek olyan kivitelezők is piacon, akik a válságos években talpon tudtak maradni, megedződtek, sőt ismerünk olyanokat is, akik beruháztak termelőeszközökbe, marketingbe és így jelentős versenyelőnnyel néznek a 2015-ös év elé.
(x) Hirdetés
A felmérés során 2014. szeptember-december között kb. 7000-8000 olyan személy lett emailben névre szólóan megkeresve, akik az elmúlt években családiház építés iránt érdeklődtek. Ebből közel 1000 fő nézte meg közelebbről, hogy miről is van szó, majd valamivel több, mint 20%-uk (227 fő) vette a fáradságot és kitöltötte a 2-3 perces kérdőívet. A felmérés tehát nem minősült első alkalommal reprezentatívnak, azonban néhány érdekes következtetést már leszűrhetünk belőle.
Az alábbi három diagram egy gyors kivonata a teljes felmérésnek, amelyet hamarosan feldolgozunk és közkinccsé teszünk. A képek kattintásra nagyíthatók.
Lesz kinek építeni |
Bíztató jel, hogy a válaszadók többségének (70%) szándékában áll építtetni, vagy felújítani otthonát (első ábra), és ők még nem tudhatták a nem rég bejelentett és 2015. közepétől életbe lépő kedvező "szocpol" változásokat. Ez a hír várhatóan tovább növeli jövőre a fenti számokat. A második ábra szerint jövőre még viszonylag kevesebben (25%) tervezik a megvalósítást, azonban 2016-ban már némileg többen (34%).
Ezt támasztja alá Vidor Győzőnek, a Magyar Építőanyaggyártók Szövetségének (MÉASZ) elnökének napokban tett nyilatkozata, miszerint "az építési engedélyek számának növekedése, illetve a válság miatt leállított lakásprojektek körüli mozgás, a befejezés iránti érdeklődés ad némi alapot az optimizmusra....Az idei év... az előzőekhez képest jónak számított, s a magánerős felújítások is bővültek..." A Napi.hu oldalon közzétett cikk ugyan nem sugall eufórikus jövőképet 2015-re, az utána következő évekre viszont már optimistábban tekint.
Bíztató jel az is, hogy a közismert "szegénységi mutatók" és a devizahitelek drámai következményei ellenére van egy réteg, amelyik képes volt a fenti céljaira pénzt megtakarítani. Ebből a mintavételből nyílván messzemenő következtetések nem vonhatók le, de azt kijelenthetjük, hogy a megtizedelt vállalkozói, kivitelezői kör nem csak megrendelésekre számíthat 2015-től, hanem fizető ügyfelekre is.
Lesz miből építtetni |
A fenti diagram önmagáért beszél, kommentárt nem is igényel. A válaszadásnál lehetett több választ megadni. Sokat mondó az is, hogy milyen kis arányban kívánnak az emberek hitelt felvenni.
Ha kíváncsi a teljes beszámolóra, akkor iratkozzon fel itt jobb oldalt a hírlevelünkre és keressen meg minket a Facebook-on is, Google+-on is, hogy első kézből kaphassa meg az információkat!
Ha kíváncsi a teljes beszámolóra, akkor iratkozzon fel itt jobb oldalt a hírlevelünkre és keressen meg minket a Facebook-on is, Google+-on is, hogy első kézből kaphassa meg az információkat!
A felmérés fő támogatója:
Épül Kft. | Habbeton házak |
Ha hasznosnak találta a fentieket, akkor ossza meg a Facebook-on és a Google+-on, nyomja meg itt alul a "tetszik" gombot, illetve hozzáfűzheti saját megjegyzését is!