2010. május 5., szerda

Tudtad? 2020-tól nettó 0 energiás házakat lehet csak építeni


Félkész, kulcsrakész, készház, passzívház, ökoház, stb. A Lakásvásáron is lemérhető volt, hogy nagymértékben növekszik az érdeklődés az energia hatékony építkezés iránt, de az építtetők nagyon sok téves információval rendelkeznek. A legtöbb építtető nincs tisztában a fogalmakkal, ezek nincsenek definiálva, cégek saját céljaiknak megfelelően használják a kifejezéseket, önkényesen rendelnek mellé műszaki tartalmat - mondta Kárpáti József, az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozatának elnöke.

Vegyes tapasztalatokkal zárta kapuit a hétvégi Lakásvásár Zöld Szigete. A pénteki pangás után a hétvégére többen látogattak ki összességében a remek idő, a Munka Ünnepe, az Anyák napja, és a ballagások ellenére, mint ősszel. A vásáron belül pedig a Zöld Sziget vonzotta a legtöbb látogatót, akik általában reklámokat ismernek, és ezeket korrekt információnak, ténynek gondolják.

Kárpáti József szerint mára a következő helyzet a kialakult ki:
Ma nehezen tud dönteni, nehezen tud jó döntést hozni, aki építkezni szeretne, vagy lakást vásárolna. Nagyon sok infó, benyomás, hatás éri, amit nem tud kontrollálni, nincsenek korrekt információi! Sokszor hallani:

„Én is olyat építek, csak féláron, pedig bioház!"
"A mi házunk, higgye el, passzívház..."
"Minek fizet annyit? Számla nélkül sokkal olcsóbb..."

A hamis tájékoztatásnak jelenleg nincs következménye!

Bár az érdeklődés élénkülése kézzel fogható volt, ami reményt keltő, a pénzügyi válság hatásai mellett számos egyéb nehézség is próbára teszi a piaci szereplőket.

Államigazgatási problémák

A mai napig nem egységes az építési hatóságoknál az eljárási rend. Nem lehet tudni, melyik önkormányzatnál mit kérnek, mit utasítanak, el, mit néznek el. Az egyik helyen nem kérik az ÉME-t a (forgalomba hozatali engedélyt), és a hamisat is tudomásul veszik, a mási helyen nem foglalkoznak az energia tanúsítvánnyal, így az energia felhasználási mutatóval sem, így az alacsony követelményű energia felhasználási mutatót sem kell betartani! A másiknál az ÉME mellé még a TMI-t (Tűzvédelmi Megfelelősségi Igazolás) is kérik eredeti formában.
Az egyiknél azt sem nézik meg, hogy mit, hogyan épített a kivitelező, sőt engedély nélküli építkezést is elnézik, a másik helyen nem adják ki a használatbavételi engedélyt, mert 5 cm-el vastagabb lett a hőszigetelés, mert ezt engedélyeztetni kellett volna, stb., stb.
Elértük, hogy ma már jogszabályban ismerik el a minősítés előnyét, a minősített házakat fele(!) annyi idő alatt kell engedélyezni. Egyes hivatalokban ezzel szemben az ügyintéző kijelenti, Ő ezzel nem foglalkozik, erről nem tud, neki csak a közgyűlés ill. a jegyző a főnöke.

Kivitelezéssel, kivitelezőkkel kapcsolatos problémák:

Ma bárki kivitelező lehet, sem az alkalmasságot, sem a képességet nem követeli meg senki. A regisztráció sem rögzít semmit, gyakorlatilag csak annyit, hogy van egy cég, amely regisztrált.
Az utazási irodának biztosítással, letéttel kell rendelkeznie, hogy engem utast nehogy kár érjen.
Az építőipari kivitelező felépítheti házamat, rossz kivitelezés esetén következmények nélkül leléphet, nem tudom a többmilliós káromat behajtani, nincs felelősségre vonás. A másik oldalnak is megnyíltak a lehetőségek, hisz megrendeli a kivitelezést, majd mindenféle indokkal visszatartja a pénzt, a kivitelező jó teljesítés esetén sem tudja behajtani a követeléseit


Kárpáti József beszámolt arról is, hogy drasztikusan lecsökkent az építési kedv. A megszűnt támogatások, a megemelt ÁFA ismét jó terepet adott a fekete munkának, hisz milliókat lehet vele spórolni. Az árverseny miatt a vállalkozók lenyomják az árakat a bekerülési költség alá, csak megnyerhessék a munkát. Ezt követően viszont hárman mennek tönkre: aki nem kapta meg a munkát, mert nincs bevétele, az alacsony áron vállalkozó, mert nem tudja felépíteni a házat, az építtető, mert egy rosszminőségű épületet, vagy egy félig kész romot kap. Ráadásul az államkasszába sem folyik be semmilyen adó. Segítséget egyik fél sem kap, mivel kettejük közötti megállapodás polgári ügy.

Elért eredmény
Egyedül a hitelezésnél látszik némi fejlődés a PSZÁF segítségével a finanszírozókhoz eljuttatott szakmai anyag alapján, több bank már csak a megfelelő minősítéssel rendelkező technológiára ad hitelt.


Mindezek tetejére jön a további gond, az energia hatékonyság, "milyet építsek, vagy vásároljak"? Az építtetők általában nincsenek tisztában a távlati elvárásokkal, mire számítsanak, de sajnos a kivitelezők és az építészek sem. Pedig nem árt tisztában lenni néhány energia felhasználási és -követelményi adattal:
  • 250 Kwh/m2/év: magyarországi átlag
  • 160 Kwh/m2/év: minimum követelmény nálunk
  • 120 Kwh/m2/év: ausztriai átlag
  • 80 Kwh/m2/év: kb. a minimum követelmény Ausztriában
  • 15 Kwh/m2/év:  ennyi, vagy kevesebb egy passzívház fűtési energiaigénye
  • 0 Kwh/m2/év: ekkora nettó energia felhasználású épület építhető 2020—tól
Amire nincs felkészítve az építtető
Mi a drága? Mi az olcsó? Csak az ár, csak a gazdaságosság számítson?
Milyen épületet építsünk most? Zajlik az épületenergetikai forradalom, új ismeretlen anyagok jelennek meg. Nagyon kevés emberben tudatosodott még, hogy 2020-tól nettó 0 energiás épület építhető. Mi lesz az addig felépített lakásokkal? Most mennyit adna egy tíz éves 2500 cm3-s benzines autóért? Mennyit fog érni 2020-ban a most hagyományos technológiával épült energia faló épület?

Magyarországnak vállalásai vannak a C02 csökkentésével kapcsolatban, de nincs programja, stratégiája, hogy ezt hogyan fogja teljesíteni. A lakosságnak fogalma sincs milyen döntéseket kell meghozni, nincsenek megfelelő ösztönzők. A MÉASZ (Magyar Építőanyagipari Szövetség)  által menedzselt Komplex Épületenergetikai és Klímavédelmi (KÉK) program feltételeinek és megvalósításának esetén látunk esélyt a helyzet jelentős mértékű javítására!

Mit lehet tenni? Lehetséges megoldások a szakember szerint
Egyrészt a kivitelezői jogosultságot kell jobban szabályozni, ellenőrizni. A működési engedélyt, minősítést, akreditálást (regisztráció) a szakmának kellene kiadnia, tehát indokolt lenne egy "Építőipari Szakmai Kamara" létrehozása, amely az államtól bizonyos jogosítványokat is átvesz. A csaló legyen büntethető, a csalásnak legyenek következményei, a tisztességes, a jól dolgozó, az adó fizető pedig élvezzen előnyt!

Másrészt egységes hatósági eljárásokat és követelmény rendszert kellene kialakítani a jogszabályok pontos és egységes betartatása érdekében. Ezt felügyelhetné egy "Állami Építési Hatóság". Az építésügy, építésgazdaság, lakásügy egy minisztérium alá vonása talán most megvalósul, amit már húsz év óta kér a szakma.

Harmadrészt hosszútávú lakásépítési, épületenergetikai stratégiát kell kidolgozni, hogy az építtető, anyaggyártó, kivitelező, és az ingatlanszakma felkészülhessen a változásokra.

Mit teszünk mi az informáltság érdekében:


  • Vásárokon, kiállításokon, mint most itt a Lakásvásáron is, tájékoztatóval segítjük az építtetőket, hogyan kell dönteniük, milyen folyamaton kell keresztül menniük, mikor kell egyes döntéseket meghozni. Tájékozatjuk a különböző technológiák előnyéről, a finanszírozási lehetőségekről, felhívjuk a figyelmet a hosszútávú gondolkozásra, mind az építkezés, mind a felújítás területén. A más technológiát képviselő pl.: Téglás Szövetséggel nem egymás technológiáját szidjuk, hanem a minőségi, minősített kivitelezésre hívjuk fel a figyelmet! Nem csak a Lakásvásáron, hanem más kiállításokon, konferenciákon, is felhívjuk a figyelmet, a problémákra, a helyesnek tartott döntési folyamatokra.
  • Kiadtuk a maKÉSZHÁZ-PASSZÍVHÁZ magazint, (újságárusoknál is kapható, a Lakásvásáron díjmentesen lehetett hozzájutni), amiben szintén segítséget nyújtunk az építtetőknek a döntéseik meghozatalához.
  • Tagjaink megszerezték a Kiváló Építési Termék díjat is, ami a velük építtetőknek egy részt a minőségről ad tanúsítást, más részt a pályázatok elbírálásánál az építtetőnek előnyt nyújt!!
  • Különböző vásárokon a MAKÉSZ tagjai közös standon tájékoztatják az építtetőket.
  • A MÉASZ-al közösen megszervezzük, és  működtetjük a Lakás és Épületenergetikai Érdekegyeztető Tanácsot.
  • Új web oldalunk indul hamarosan, ahol az energia hatékonyságról szóló tájékoztatók lesznek túlsúlyban.
  • Ismét megrendezzük a Zöld Építészeti Napokat nov, 4-14. között, ezen belül pedig a 11. Készház és Passzívház vásárt, a Készház Konferenciát, ami az épületek energia hatékonyságával fog foglakozni, továbbá a hagyományos épületlátogatások, szakmai programok, és a LÉT aktuális ülése kerül megrendezésre. 

Abban bízunk, hogy az őszi Készház Vásáron már bemutatható, ismertethető lesz az új lakásépítési finanszírozás rendszere, és ennek megfelelően a kiállítók 2011-s kínálatában már szerepeltethető lesz a támogatások új formája!


További fotók a Lakásvásár Zöld Szigetéről itt megtekinthetők >


2 megjegyzés:

  1. Tisztelt Kész-Ház Centrum !
    Itt két alkalommal is olvastam a kijelentést, miszerint 2020-tól csak nettó 0 energiás ház építhető.
    Szeretném megtudni, ez milyen szinten van szabályozva, mi a joganyag azonosítója.
    Tisztelettel:
    Antal Géza
    Kőszegszerdahely

    VálaszTörlés
  2. Kedves Antal Géza!
    A hír forrása itt található: http://www.bruxinfo.hu/index.php?lap=dokument/dokument&dok_id=26895
    Ebből az derül ki, hogy "egyhangú igennel fogadta el ... az Európai Parlament ipari és energiaügyi szakbizottsága az épületek energiahatékonyságáról szóló 2002. évi irányelv módosítását".

    VálaszTörlés

A megjegyzésekbe bárki írhat, azonban a közerkölcsöt és mások személyes jogait sértő hozzászólásokat töröljük.
A saját névvel vállalt megjegyzéseket előnyben részesítjük, az anonim kérdezőknek nem garantáljuk a válaszadást, visszajelzést.